Az outdoor és indoor programok kérhetők külön-külön és egy csomag részeként is.
Outdoor programok
Erdei túlélő túra: A csapatnak együtt kell megtalálni a jelöletlen utakon azt a kijelölt helyet, ahol saját maguknak éjszakára kunyhót készítenek és/vagy egy barlangban éjszakáznak. A tűzgyújtást szintén őskori körülmények között kell végrehajtani, csakúgy, mint az étkezést. Extrém éjszakai tájékozódási ismeretekkel bővül a csoport tudása. Ivás és fürdési lehetőség közeli forrás által.
Erdei kalandos gyalogtúra: Dobogókő környékén lévő szurdoktúrák (Rám-szakadék, Holdvilág-árok, Salabasina-árok, Dera-szurdok). A túrák alatt különböző tájékozódási és kincskeresési feladatok várnak a jelentkezőkre.
Via ferrata túra: Egy drótkötéllel előre megépített mászópályán kell megbirkózni különféle feladatokkal.
Indoor programok
Ezen a területen két célunk van. Az egyik a csoportspecifikusság, tehát a csoport saját igényeire szabottan dolgozunk.
Emellett pedig, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, amik eddig nem voltak fellelhetők a csapatépítési palettán.
Megrendelés szerint a hagyományos vezetői-, kommunikációs- vagy értékesítői tréningeken túl alkalmazunk pszichológiai,
képi kifejezés-pszichológiai és művészetterápiás elemeket (közös rajzok, festés, zene, szimbólum kártyák felhasználása
egy kicsit másképp…)
A humor, nevetés és a csoport összekovácsolása garantált.
Helyszínek: Pilis és Visegrádi-hegység, Bakony, Vértes